Henrik IBSEN

VADKACSA

A dráma bizonyítéka annak, milyen széles skálát alkotnak az ibseni jelképek. A Vadkacsa már-már allegória, annyira megnevezhető. Végig róla esik szó a darabban és míg először tárgy-önmagát képviselte csak, a darab végére annak az "élethazugság"-nak megjelenítőjévé válik, amelyről a darab tulajdonképpen szól.

Gregers Werle, aki megcsömörlik apja hazug, képmutató életmódjától, kiutat, értelmet keres a maga számára, s ezt az értelmet egy eszményhez való ragaszkodásban véli megtalálni. Úgy érzi, hogy az emberek nem tudnak megfelelő módon élni, nem képesek olyan tiszta magasságokba emelkedni, ahol az életet új alapokon, magasztosabb régiókban, megtisztult formában élhetik tovább. Mikor összetalálkozik régi barátjával, Hjalmar Ekdallal, elhatározza, hogy Hjalmar családját fogja eljuttatni az eszményi boldogság kapujába. Ez a "világboldogítási kór" ezúttal súlyos tragédiát hordoz magában, hiszen Hjalmar felesége, Gina, valamikor Gregers apjának a szeretője volt, s kislánya, Hedvig is ebből a kapcsolatból származik. Gregers úgy érzi, ha felnyitja Hjalmar szemét, barátja elég erős lesz ahhoz, hogy végigmenjen a megtisztulás folyamatán, s végül eljusson majd az általa eszményinek tartott állapotba. E világmegváltó kísérlet csak tragédiával végződhet: Hedvig, aki nem érti apja hirtelen érzelemváltozását, végez magával.

A mű azt mutatja be, miként mehet tönkre minden emberi érzés (sőt egzisztencia is), a hazugság, a ködösítés, az öncsalás révén, de ugyanakkor nyomatékosan jelzi azt is, hogy e hazugságok, öncsalás nélkül egyszerűen lehetetlen élni. A patthelyzet félelmetesen kemény, végtelenül kegyetlen és nyílt bevallása, felmutatása e dráma, amely megállna a vadkacsaszimbólum nélkül is, kíméletlen kritikáját azonban felerősíti ez a középponti motívum.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez